Van egy somogyi elvarázsolt kisfalu. A világ legédesebb faluja, a világ legédesebb mamájával. Igen, tudom, sokunk megyéjében van ilyen falu ami a "leg", és a szerencsésebbjének van egy ilyen "leg" mamája, de miután a történetet most én írom így ő az. Dolgos asszony, mindig is az volt, mintahogy a mackónadrágja is és az otthonkája is mindig volt. Meg lesz is. Az otthonka szerintem az a ruhadarab ami mindent túlél, és 30 év mosószappannal való dörzsölés után sem fakul ki:D A kamra sosem fogy ki, a pörkölt sem a hűtőből. És miután a mama somogyi lány, és arrafelé mindig is sok vadhúst ettek, igazából majdnem annyit mint sertést, így nem hogy csukott szemmel, de varázsütésre elkészül a bármilyen vadpörkölt. Nyilván régebben, az átkosban:) alternatív vadgazdálkodási műveletek is történtek, de mostanra a mama is nagyon örül, hogy rend van tartva az erdőben "legalábbis mifelénk", és normális körülmények között érkezik a hús. A falu főutcáján (az egyetlenen) kb a közepén van egy különösen nagy gonddal rendben tartott kert, rendeben tartott macskák és tökvirág. Na ott lehet megjelenni reggel 8-kor és a friss meleg lángossal kitunkolni egy kis pörköltet, amúgy reggelire, mert a mint tudjuk a reggel beinduló metabolizmus nagyon egészséges, és ha még egy kis házilag készült barackgyümölcslevet is fogyasztunk mellé, akkor biztosan mámorosan indul a szombat reggel. Egyébként is, a magyar ember azért iszik, hogy szédüljön, nem holmi szórakozásból. A mama most jelesül őzpörköltje másnap reggel is elég porhanyós, de rágható, atombiztos szaftja van, ami ráolvad a meleg lángosra, érzed még egy kicsit a vörösbort, de nem az alkoholját, hanem azt a finom pici ízét, ami a rendesen megfőzött pörköltre jellemző csak. Na de mi kell hozzá? Pontos mértékegység nincs, ki kell kísérletezni, mondja a mama, és igaza van. Ámde legyen benne: kis szalonna, kis zsír, vöröshagyma, házi pirospaprika, majd vadhús-kockázva tisztítva, épp egy pici vize, épp egy kicsi bora, kis boróka, só, bors, néha egy kicsi paradicsom. És mi a titok? A mama szerint a sorrend, és hogy JÓL MEG LEGYEN FŐZVE. Sparhelt, nagy piros lábas, és idő, hogy minden íz átjárja a vadhúst, ezzel tisztelegve az állat előtt, nem elpazarolva az értékes húst. És ha megetted azt a szolid adagot amit eléd rakott akkor garantált a fenti mosoly. Van régi receptetek? Amit a mama, nagyi, anyu kézzel leírt a családi receptkönyvbe? Vagy ismertek régről egyet, már nem tudjátok honnan? Kommentben érkezhet, ezekből tanulunk a legtöbbet. És végülis ez egyben hagyományőrzés, és minőségmegőrzés is. Az atombiztos szaft oltárán áldozni, sosem drága:)